A Soproni Egyetem Fészkelő madárbarát családi napjára minket is felkértek egy odúleső túrára. Nagyon sok természetbarát család látogatott el a programra. A félórás túrát a főbejárattól indítottuk. Több család is csatlakozott hozzánk. Menet közben meséltem az itt végzett természetvédelmi munkánkról, az odúköltő madarakról. Beszélgettünk a mesterséges odúk kihelyezéséről, de arról is, hogy mi a teendő,…
Bemutató tavaszi odúellenőrzés VII.
A Jereváni Kék Tagóvoda kis „baglyait” láttuk vendégül a botanikus kertben kedd délelőtt. A gyerkőcök nagyon érdeklődők voltak, végig figyelmesen vettek részt a foglalkozáson. Nagyon sok kérdésük volt, és elvarázsolták őket a kis fiókák. Meggyűrűztünk 4 széncinege (Parus major) fiókát és még tojásos fészket is tudtunk nekik mutatni. Elvittük őket egy „harkály furulyához”, ahol az…
Bemutató tavaszi odúellenőrzés VI.
Kedd délelőtt két iskolai csoportot fogadtunk egymás után a botanikus kertben. A kutatószakkör néhány tagjával vezettük körbe a csoportokat. Ezúttal célirányosan olyan odúkat terveztünk leellenőrizni, amikben korábban észleltük a költést. A Doborjáni Ferenc EGYMI és a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola második osztályos tanulóit láttuk vendégül, természetismereti óra keretében. A tanulók nagyon érdeklődők…
Tavaszi odúellenőrzés V., Erdő Háza
Ma az egész napunk az odúzásról szólt. Délelőtt a botanikus kertben dolgoztunk, tanítás után pedig az Erdő Háza melletti odútelepünkhöz látogattunk. A hegyen alacsonyabb az átlagos hőmérséklet és az elmúlt napok éjszakái fagypont közelében voltak, ezért mindenképp át akartuk nézni az odúkat. A botanikus kerthez képest itt a költés még nem annyira előrehaladott. Tojásos fészkeket…
Tavaszi odúellenőrzés V.
A kutató szakkör néhány tagjával két órát töltöttünk délelőtt a botanikus kertben. Az előző alkalommal három fészekaljnál is jelen voltak a szülők, így nem tudtuk meggyűrűzni a fiókákat, bíztunk benne, hogy ezúttal szerencsénk lesz. A kint töltött több mint két óra alatt leellenőriztük az odúk felét. Újabb tojásos fészkekre bukkantunk, és volt ahol a napokban…
Tavaszi odúellenőrzés IV.
Tanítás után ismét kilátogattunk a botanikus kertbe. Az előrejelzés szerint a következő két nap tartós esőzés lesz, így fontos volt, hogy még ma kiérjünk. Bíztunk benne, hogy a mostani fagyos esték nem viselik meg a fészekaljakat, de két helyen is úgy tűnik, hogy kihűltek a tojások. Az egyik széncinege (Parus major) család porontyait sikerült meggyűrűzni…
Tavaszi odúellenőrzés IV., Erdő Háza
Vasárnap délután, 30 ᵒC-ban érkeztük ki az odútelephez. Már két héttel korábban is volt 1-2 tojásos fészek, így izgatottan vágtunk neki az ellenőrzésnek. Az egész telepet át kellett néznünk, mert jövő héten tartós esőzések lesznek, lehűléssel, és nem tudjuk, hogy mikor tudunk kijönni legközelebb. 18 odúban épült már fészek és ebből 15-ben már a tojásrakás…
Tavaszi zsongás túra
Az Erdő Háza parkolójában találkoztunk szombat reggel 8 órakor. Gyönyörű napos időben vágtunk neki a körtúrának, három kis szőrmókkal. Mindenki nagyon lelkesen csinálta a kiadott feladatokat, melyek kitartottak a túra végéig. Beazonosítottuk menet közben az éppen virágzó tavaszi növényeket, rengeteg fénykép is készült róluk. Tettünk egy kis kitérőt a Béke-kilátóhoz is, ahonnan egy kis pihenő…
Tavaszi odúellenőrzés III.
Pénteken, tanítás után „tojáskeresésre” érkeztünk a botanikus kertbe. Egyre több odúban épül a fészek, és már több helyen látni tojásokat is. Egy barátcinege (Parus palustris) pár különösen belehúzott, elsőként keltek a fiókáik, de még itt is van 3 tojás. Tavaly szintén ugyanebben az odúban költött a pár, reméljük idén is sikeresek lesznek. Az egyik fészekben…
Tavaszi odúellenőrzés III., Erdő Háza
Húsvéti tojáskeresésre érkeztünk a tavaszi szünetben néhány tanulóval. Három tojásos fészket találtunk, az egyikbe már hat tojást rakott a széncinege (Parus major). Két odúba csuszkák (Sitta europaea) költöztek, az egyik tojó már ült a tojásokon. A maradék fémlapokat is sikerült felszerelni, így a harkályok nem tudják tovább bővíteni a kikezdett röpnyílásokat. Legközelebb már költésellenőrzésre jövünk.