Az Állandó Ráfordítású Gyűrűzés (CES-Constant Effort Sites) program célja a fészkelő madárpopulációk változásainak nyomon követése, a költési időszakban történő befogással és jelöléssel. A gyűrűzőhelyeken standard módszereket alkalmaznak, állandó hálófelülettel, illetve hálóhelyekkel. A hálózást április 15. és július 13. között kell elvégezni, 10 napos intervallumokban 1-1 napon, úgy időzítve, hogy két hálózás között legalább 5 napnak…
Tavaszi odúellenőrzés XIV.
Tanítás után ismét kijöttünk a Botanikus Kertbe, hogy leellenőrizzünk néhány odút. Az egyik széncinege (Parus major) fészekaljat, hat fiókát meggyűrűztük, 1-2 napon belül biztosan kirepülnek. A legtöbb odúból már távoztak a fiókák. Egy széncinege másodköltésbe kezdett, reméljük, hogy sikerrel jár majd. Sajnos újabb erdei sikló került elő, nagyon jól érezte magát az odúban, de kitessékeltük….
Tavaszi odúellenőrzés XIII., bemutató odúzás
Azokra az odúkra néztünk rá, melyeket több mint két hete nem láttunk. Egy család ezúttal is csatlakozott hozzánk. Megnéztük a korábban legyűrűzött odúkat is, nagyon örültünk, mert kivétel nélkül minden fióka kirepült. Néhol találtunk záptojást a kiürült fészekben, ezeket az adatokat is rögzítettük. Akadt olyan odú, ahol újabb költés indult, valószínűleg ezek már a másodköltések….
Tavaszi odúellenőrzés XII., bemutató odúzás
Vasárnap koradélután beszéltünk meg egy bemutató odúzást két családdal, akik lemaradtak a csütörtöki ellenőrzésről. Rövid ideig tartózkodtunk kint, célirányosan két olyan odúra néztünk rá, amiket már több mint két hete láttunk és várható volt, hogy gyűrűzhető méretű fiókák lakják. Négy kisgyerekkel kukkantottunk bele az első odúba, ahol széncinege (Parus major) fiókák néztek vissza ránk. Hét…
Tavaszi odúellenőrzés XI., bemutató odúzás
Bemutató odúzást tartottunk, az általunk szervezett túrákon résztvevő három család számára. A programot előre leegyeztettük velük, a gyerekek szüleikkel együtt csatlakoztak hozzánk délután. Három tanuló segédkezett ezúttal, segítettek, hogy minél nagyobb bepillantást nyújthassunk a munkánkba. Az együtt eltöltött két óra alatt a látogatók megismerték a kihelyezett mesterséges odúk jelentőségét, típusait. Meséltünk eddigi tapasztalatainkról, élményeinkről. A…
Májusi tollászkodás túra
A Madarak és fák napja alkalmából, a kutatóprogram keretében egy újabb túrával készültem. Ez már a harmadik (Madárkarácsony túra, Tavaszi fészkelődés túra), városi szinten hirdetett programunk. A tanulók bevonásával tervezett túrát a Taeg Zrt-vel közösen szerveztük. A túra összeállításánál figyeltem arra, hogy minden korosztály számára teljesíthető és élvezetes legyen. Május 10-től 30-ig hirdettük, de több…
Tavaszi odúellenőrzés X.
Szombat délelőtt két vállalkozókedvű tanulóval mentünk egy ellenőrző kört. Visszatért a meleg, ami a madarak aktivitásán is érezhető volt, kellemesen telt a délelőttünk. Mindenhol szépen fejlődnek a fiókák, a legtöbb helyen már tokosak. Széncinege (Parus major) és kék cinege (Parus caeruleus) családokat is ellenőriztünk. Az egyik csuszka (Sitta europaea) fészekaljat már meg tudtuk gyűrűzni, megfelelően…
Tavaszi odúellenőrzés IX.
A múlt heti átmeneti felmelegedést ismét lehűlés követte, lehet, hogy ennek köszönhető, hogy 3 fészekalj is kirepült, nem várták meg, hogy felékszerezzük őket. Az egyikben hátra hagytak egy záptojást és egy elpusztult fiókát. Egy tanulóval vágtunk neki a munkának. A mai nap sor került az első gyűrűzésekre is, négy fészekaljat sikerült legyűrűzni, ezekben az odúkban…
Tavaszi odúellenőrzés VIII.
A mai ellenőrzést két tanulóval végeztem, illetve egyikük barátnője is csatlakozott hozzánk. Egy kék cinege (Parus caeruleus) fészekaljban elkezdtek kikelni a fiókák, 6 frissen kikelt fiókát és 8 tojást találtunk. A fiókáknak még csukva volt a szemük. Gyorsan visszahelyeztük őket. Több széncinege (Parus major) által foglalt odúban is már tokosak a fiókák, őket egy hét…
Tavaszi odúellenőrzés VII.
A mai ellenőrzésre két már korábban érettségizett és egy volt diákunk csatlakozott hozzám. Az egyetem egy oktatója is részt vett a mai odúzáson. Több odúban is még tart a kotlás, az egyik odúban kék cinege (Parus caeruleus) költ. A két héttel korábban ellenőrzött csuszka fiókák már szépen fejlődnek, de a gyűrűzéshez még fejlettlenek voltak, egy…