Tegnap kihelyeztünk két-két függönyhálót a Botanikus Kertben, amiket sötétedés után széthúztunk, hogy korán reggel már ellenőrizhessünk. Nagy örömömre újabb tanulók csatlakoztak a szakkörhöz, akik ma velem is tartottak. A bemutatóra a 11. A osztály érkezett, osztályfőnökük vezetésével. Fagyos időnk volt, így az ellenőrzések között is igyekeztünk mozgásban maradni. A foglalkozást az első három tanítási órában tartottuk, mivel erős széllökések voltak, nem is lett volna sok értelme tovább maradni.
Az osztálynak tartott ismertető mellett sikerült bemutatni a hálóból szedést és a gyűrűzés módszerét is. A kézből elengedés különösen nagy élményt jelentett. Fogtunk széncinegét (Parus major), őszapót (Aegithalos caudatus) és vörösbegyet (Erithacus rubecula) is.