November 29-én meghirdettem a Madárkarácsony programot. Plakátokon és az osztályfőnökökön keresztül informáltam a tanulókat. A program keretében november 30-án az 1-2. órában bárki részt vehetett a Botanikus Kertben zajló madárgyűrűzésen, illetve december 8-ára Madárkarácsony-túrát szerveztem.
December 5-én a 9. S osztály tanulóival feldíszítettük az iskola karácsonyfáját az elkészült díszekkel. Felkerültek a fonállal bevont villanykörték, illetve művészetismeret órákon szódabikarbónás díszeket is készítettünk erre a célra. Ezzel egy időben nekiláttunk a madárkalács készítésnek is. Marhafaggyút olvasztottunk, majd magokat szórtunk bele, napraforgót, diót és kölest. A tanulók hoztak tésztaszaggatókat, amikbe még teljes dermedés előtt beletömtük a masszát, egy szívószál kíséretében, hogy később fel tudjuk őket akasztani. Az elkészült kalácsok egy részét kihelyeztük az iskola udvarára, illetve haza vitték a tanulók.
A 3-4. órára kreatív műhelyt hirdettem, karácsonyfadíszek készítésére. Osztályfőnöki engedéllyel lehetett csatlakozni, előzetes jelentkezéssel. A 9. S osztállyal az 1-2. órában berendeztük az aulát asztalokkal, székekkel és előkészítettük az eszközöket. A 9. D, 10. S, 11. A, 11. C, 11. S és a 12. A osztályokból érkeztek diákok, akik befőttes üvegekből, villanykörtékből, illetve szódabikarbónás masszából készíthettek díszeket.