A túrát a Madárkarácsony program részeként hirdettem meg. A túrán 9 diák vett részt, a 9. S, 9. D, 10. S és 11. C osztályokból. Ismét velünk tartott Keizler Anikó tanárnő és lánya Kincső, illetve Konrád Hajnalka tanárnő volt a kísérőnk. Plusz még egy négylábú is csatlakozott, Buksi.
Péntek délután bejártam a tervezett útvonalat és kihelyeztem 11 zsírkrétát, a Károly-kilátótól a kék kereszt jelzésen haladva a parkolóig, majd onnan a betonúton vissza a kilátóig. A rejtekhelyekhez írtam instrukciókat és bejelöltem őket az útvonallal együtt a térképen.
Szombaton az uszodától először a zöld háromszögön, majd a sárga sáv jelzésen eljutottunk a Károly parkolóhoz. A túrázók 3 csapatot képeztek és japán focival kialakítottuk köztük a sorrendet. A kilátónál mindhárom csapat megkapta a térképet, a jelmagyarázatokkal, instrukciókkal. A túra kijelölt részét 3 csapatban önállóan járták be a túrázók, önálló tájékozódási gyakorlatként, két irányból, 5 perces különbségekkel indítva.
A távot minden csapatnak egy órán belül kellett teljesíteni és a megtalált krétákkal egy táblázatban kellett igazolni, hogy jártak a rejtekhelyen. Minden krétajel 2 pontot ért, illetve az időn túli érkezésnél minden 5 perc után 2 pont levonás járt. Végül 4 csapat járta be a területet, mert a két tanárnő is becsatlakozott.
A csapatok élvezték a feladatot és sikeresen teljesítették 17, 18 és 22 ponttal. Miután minden csapat visszatért, következett egy gyors kvíz szaloncukorért. Aki betért a büfébe, az pedig még a Mikulással is találkozhatott.
A túra zárásaként feldíszítettünk egy fenyőfát a madarak számára, hozott almával, illetve az iskolában készített madárkaláccsal.
A tanárnők visszakísértek mindenkit az uszodához, mi pedig Bodzával maradtunk begyűjteni a zsírkrétákat.
fotók: Hipságh Péter 11.C