Az egyik kutatószakkörös tanuló nagyszüleihez jöttünk gyűrűzni. A házaspár évek óta rendszeresen eteti a madarakat és nagy számban érkeznek is hozzájuk a kosztosok. Kíváncsiak voltak a gyűrűzésre és biztosan nagy élmény lesz figyelni, hogy visszatérnek-e majd a befogott példányok. Már tegnap kitettük a függönyhálókat öt tanulóval, a dúcetető mellé. Másnap hajnalban szét lettek húzva, fél 8-kor pedig elkezdtük az ellenőrzést. Két új tanuló is csatlakozott a programra. A gyűrűzést a fagyos időre való tekintettel fűtött helységben végeztük, nagyon kedvesek voltak a vendéglátóink. Még állványt is készítettek a zsákok számára. Feketerigó (Turdus merula), széncinegék (Parus major) és kék cinege (Parus caeruleus) is akadt a hálókba. Az újonnan csatlakozó tanulóknak is nagyon tetszett a program, a szombatra hirdetett túrához is csatlakoznak.