Tegnap délután, tanítás után érkeztünk ki három tanulóval hálót állítani. Három hálót feszítettünk ki, az alsó és a felső kertben. Az egyik tanulóval még hajnalban kijöttünk széthúzni, a többiek fél 8-ra érkeztek. Kilenc tanuló vett részt a mai gyűrűzésen és egy érdeklődő. Az első ellenőrzésnél a felső kertbe kitett hálók 32 madarat fogtak, ebből 29 széncinege (Parus major) volt. Nagy volt a mozgás. Két saját visszafogásunk is volt. A széncinegéken kívül őszapót (Aegithalos caudatus), ökörszemet (Troglodytes troglodytes) és feketerigót (Turdus merula) is fogtunk. A szél felerősödött, így a második körben már csak két példány került a hálókba. Miután meggyűrűztük őket is, lebontottunk.
fotó: Hipságh Péter 11. C