Iskolánk idén első alkalommal vett részt a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban, mely hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Célja, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. A szemétgyűjtésben a kutatószakkörrel vettünk részt, március 21-én az első három órában. Az Amfiteátrum, Virágvölgy környékét jelöltük ki helyszínnek, ahol előzetesen felmértük a terepet. Tíz tanuló vállalta a részvételt. A szükséges eszközöket, tíz szemeteszsákot, kesztyűket a szervezők előre kipostázták. A területet két óra alatt jártuk be és kilenc zsákot sikerült megtöltenünk. Munkánkat az időjárás is segítette és bár rengeteg szemét maradt így is a környéken, jó érzés, hogy tettünk valamit a környezetünkért. Tervezzük, hogy a következő tanévben nagyobb létszámmal veszünk részt az akcióban.