A január 3-án véget ért nagy sikerű Madárkarácsony túra témája aktuálisan a madáretetés volt. A túra társszervezőjével, Dr. Takács Viktorral, az Erdészeti Erdei Iskola vezetőjével úgy gondoltuk, hogy ezzel a témával szeretnénk még foglalkozni és szerettük volna folytatni az együttműködést. Az erdei iskola januárban rendszerint madáretető készítéssel foglalkozik. A járványhelyzet miatt közös foglalkozást nem tudtak hirdetni, ezért úgy döntöttünk, hogy a témában készítünk egy videó bejegyzést. Az Erdei Büfénél vettük fel az anyagot, bemutatva néhány etető típust, eleséget és odút. A kötetlen beszélgetés során szót ejtettünk az etetés ütemezéséről, hogy mivel etessünk és hogyan „tálaljuk”. Szóba került az odúk elhelyezése és az itatók karbantartása is. Reméljük, hogy sikerült sok hasznos információval ellátni a gyermekeket. A beszélgetés megtekinthető youtube-on és az erdei iskola Facebook oldalán is.
A bejegyzés végén hirdettünk egy etető készítő versenyt, az újrahasznosítás jegyében. Arra kértük a gyerekeket, hogy a háztartásban fellelhető hulladékok újra gondolt, kreatív felhasználásával készítsenek számunkra etetőt. Inspirációként bemutattam néhány, tanítványokkal közösen készített mintadarabot, konzervdoboz, tejesdoboz felhasználásával.
Az alkotásokról készült képeket, videót az erdei iskola email-címére várjuk, március 1-ig. A három legjobb alkotást 1-1 odúval fogjuk jutalmazni. Reméljük, hogy sokan kedvet kapnak az alkotáshoz!