A sikeres Madárkarácsony túra folytatásaként, a kutatószakkör bevonásával, egy újabb túrával készültem. A Taeg Zrt. és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Soproni Helyi Csoportja csatlakozott hozzám a szervezésben.
A Tavaszi fészkelődés túrát is feladatlappal lehetett teljesíteni, négy héten keresztül. A tervezésnél most is az volt az elsődleges szempont, hogy bármikor önállóan lejárható legyen, az egészségügyi előírások betartásával és kisgyermekes családok számára is kellemes kikapcsolódást nyújtson. A közel 6 km-es útvonalon 10 állomást jelöltünk ki a tanulókkal. A feladatok elsősorban a madárvédelmet népszerűsítették, aktuálisan a madarak fészkeléséhez kapcsolódva, de az erdő élővilágával ismerkedhetett az, aki kilátogatott a Károlymagaslati parkolóhoz és teljesítette a körtúrát.
Március 10-én raktuk ki a tanulókkal az előre elkészített jelzéseket. Az állomásokon három képet helyeztünk el, egy erdei környezetben is előforduló madárfajunk fészkeléséről készült rövid leírást, az adott állomáshoz tartozó feladat megoldását segítő képet, és a következő állomás megtalálását segítő képrejtvényt, a rajta látható tárgyak utaltak a következő állomás helyszínére. Az útvonal mentén helyenként szalagokat is kötöttünk, hogy segítsük a tájékozódást, a feladatlapon pedig feltüntettem egy térképet a bejelölt útvonallal és egy részletes útleírást.
A leadott feladatlapok alapján 352-en teljesítették a túrát, köztük 141 kiskorú. Külön öröm, hogy ilyen sok fiatal, gyermek vett részt a programon. Voltak, akik hóban, mások meleg tavaszi időben járták le az útvonalat, igazán szeszélyes tavaszi időjárásunk volt. Többen jelezték, hogy kétszer is megcsinálták a túrát, és sokan kutakodtak is a feladatok megoldásán, mielőtt beküldték a feladatlapot. A túrázók között volt, aki megköszönte, hogy új útvonalat ismerhetett meg a program által.
Kaptunk sok pozitív visszajelzést is, többen jelezték, hogy örülnének a folytatásnak. Jólesett olvasni a sok kedves hozzászólást! 41 család/csapat küldött fényképeket, amelyeknek különösen örültünk, látva a sok vidám arcot.
A túrát teljesítők ajándékban is részesültek, gyermekek számára terveztem egy nyomtatható, díszített sablont, dekorációs madárodú készítéséhez, amit emailben küldtem ki mindenkinek.
A fényképet beküldők között a Taeg Zrt., valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ajándéktárgyait sorsoltuk ki. A sorsolásban ismét Bodza volt a segítségemre. Játékos módon, csipeszekről kellett a cetliket leszednie, amikre felírtam az emailcímeket. Így sorsolás közben is jót szórakoztunk. A hat szerencsés csapatot emailben értesítettem.
Reméljük, hogy kellemes kikapcsolódást nyújtott a túra minden résztvevőnek!
A túrát több média platformon is meghirdettük:
Sopron Médiaportál 2021. március 14.
Soproni Téma 2021. március 24.
https://www.sopronitema.hu/hirek/zold-sopron/tavaszi-feszkelodes-tura
Kisalföld 2021. március 20. (fotó)