Madarak és fák napja alkalmából felkértek, hogy tartsak egy előadást az Erdő Házában. A jeles napról, az odúköltő madarakról és az odúprogramról beszéltem. Sok kisgyermekes család vett részt a programon. Az előadások és a közös faültetés után tanítványaim közreműködésével bemutató jelleggel leellenőriztünk néhány odút. Öt olyan odúra néztünk rá, amelyekben úgy gondoltuk, hogy már fejlettebbek…
Kategória: Odúzás
Költés ellenőrzése IX.
Ballagás előtt koradélután kijöttünk kicsit feltöltekezni és leellenőrizni néhány költést, ahol várhatóan már fejlettek a fiókák. Három széncinege (Parus major) és egy kék cinege (Parus caeruleus) fészekaljat gyűrűztünk meg. Két odúban is tíz-tíz fióka nevelkedett. Korábbi adataink szerint az egyik fészekből két fióka már kirepült, így csak a család egy részét tudtuk megjelölni. Sajnos a…
Költés ellenőrzése VIII.
A munka ünnepét egy kis odúellenőrzéssel is megtoldottuk. Gyönyörű napsütésben dolgoztunk. Csatlakozott hozzánk két fiú a Soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnáziumból, akik a munkából is kivették a részüket. Egyikük tegnap is velünk tartott. Meggyűrűztünk három széncinege (Parus major) családot, és egy csuszka (Sitta europaea) fészekaljat is. Jelenleg a többi odúban még fejletlenek a porontyok,…
Odútelep, Erdő Háza VIII.
A hosszúhétvégén kihasználva a kellemes időt, minden napra terveztünk odúzást. Ma az Erdő Háza melletti odútelephez érkeztünk, harmadszor ebben a szezonban. Ezúttal barátok, ismerősök is csatlakoztak hozzánk. Mind a 34 odút megnéztük, 21-ben van jelenleg költés. A legtöbb helyen nemrég keltek a tojások, két fészekben bent kotlott a tojó. Három faj foglalta el az odúkat,…
Költés ellenőrzése VII.
A kutatószakkör tagjaival a hosszúhétvégét teljesen kihasználtuk, hogy át tudjuk tekinteni az odútelepeket. Szombaton, ismét borús időben érkeztünk a botanikus kertbe. Bíztunk benne, hogy nem fogunk megázni. Ma is legyűrűztünk két megfelelő korú széncinege (Parus major) családot. Az egyik fészekből egy fióka tetemét is el kellett távolítanunk, megelőzve a többi fióka fertőződését. Felfedeztünk újabb fiókás…
Költés ellenőrzése VI.
Az utolsó alkalmakkor az összes odút leellenőriztük, most több mint két hét elteltével tértünk vissza. Az elmúlt időszakban rengeteget esett az eső, megnehezítve a madarak táplálékszerzését. Ráadásul a hőmérséklet is visszaesett, így várhatóan lesznek majd záptojások a fészekaljakban. A szakkör tagjaival kíváncsian jártuk körbe a kertet. Kikeltek az első fiókák. A napokban kelt, még csupasz…
Odútelep, Erdő Háza VII.
Tanítás után kimentünk az Erdő Házához, hogy megnézzük, ott hogyan alakul a költés. Tizenkilenc odúban találtunk fészket, és többségében már tojás is van. Széncinege (Parus major), kék cinege (Parus caeruleus) és csuszka (Sitta europaea) fészkeket találtunk. Több helyen 12-13 tojást raktak a tojók. Az egyik csuszka család nemrég ki is kelt a tojásokból. Nagyon örülünk,…
Költés ellenőrzése V.
A 11. S osztállyal biológia órák keretében érkeztünk ki a botanikus kertbe. A tanulók minden alkalommal nagyon lelkesen munkálkodnak. Sok odút sikerült kitakarítani. Találtunk újabb tojásos fészkeket, és darázsfészket is pucoltunk. A tanulók nagy örömére az egyik odúban a tojó is otthon tartózkodott. Több, mint 30 odút sikerült leellenőriznünk.
Költés ellenőrzése IV.
Tanítás után kilátogattunk ismét a botanikus kertbe, hogy ellenőrizzük a költést. A borús, esős időjárásnak köszönhetően több helyen is bent ült a tojó a tojásokon. Még sehol sem találtunk kikelt fiókát, de szép számmal gyarapszik a tojások száma. A legtöbb helyen idén is a széncinege (Parus major) alapít családot. Az egyik odúból lódarázs (Vespa crabro)…
Költés ellenőrzése III., biológia óra
A 10. S osztály másik felével is kilátogattam a botanikus kertbe, hogy szemrevételezzük az odúkat. A tanulók lelkesen számolták a tojásokat, odúról-odúra. Javában elkezdődött a tojásrakás. A leellenőrzött 21 odúban összesen 42 darab tojást számláltunk, zömmel széncinegétől (Parus major). Pontosan feljegyeztünk mindent. Mivel nagyon hideg volt, a gondos szülők mindenhol betakargatták a tojásokat, nehogy kihűljenek….