A 10. S osztállyal dupla biológia órák keretében kilátogattunk a botanikus kertbe, hogy leellenőrizzünk néhány odút. A tanulók közül többen is első alkalommal vettek részt ilyen programon. Szorgalmasan segédkeztek, és izgatottan várták, hogy van-e fészek a levett odúkban. Összesen 21 odú ellenőrzésére volt időnk, ezek közül hat odúban találtunk kész fészket, vagy fészekalapot. Tojásrakás, csak…
Kategória: Odúzás
Költés ellenőrzése I.
Rendhagyó biológia órák keretében a 11. S osztállyal kilátogattunk a Botanikus Kertbe, hogy megnézzük elkezdődött-e a költési szezon. A tanulók nagyon élvezték a tantermen kívüli foglalkozást és nagy segítségemre voltak az ellenőrzésnél. Összesen 34 odút néztünk meg, 14-ben találtunk kész fészket, illetve fészekanyagot, többnyire cinegéktől. Az odúk többségét éjszakázásra is használták a madarak, ezekből kitakarítottuk…
Odútelep, Erdő Háza VI.
A kutatószakkör néhány tagjával hivatalosak voltunk egy, a Taeg Zrt. által szervezett programra, az Erdő Házába. Az erdő világnapja alkalmából tartottam egy előadást, majd néhány résztvevővel együtt a program végén kimentünk, hogy leellenőrizzük az odúkat. A költési szezon a tartósan hideg időjárás miatt idén kicsit késve indul. A telepet átnézve, még csak egy odúban találtunk…
Odútelep, Erdő Háza V.
Kijöttünk a parkerdőbe, hogy kitakarítsuk az odútelepet. Az Erdő Házából kölcsön vett létrával vágtunk neki. A korábban gyűrűzött fiókák szerencsésen kirepültek, kitakarítottuk az odúkat. Az egyik széncinege (Parus major) fészekaljból egy fejlett fióka teteme maradt az odúban, három testvére kirepült. Egy másik fészekben záptojások maradtak, itt nem járt sikerrel a széncinege pár. Egy kiüresedett fészekben…
Őszi odúellenőrzés
Néhány tanulóval úgy gondoltuk, hogy még a tanév kezdete előtt elkezdjük az őszi takarítást. A másodköltésekből megmaradt fészekanyagokat távolítottuk el, és kitakarítottuk az éjszakázós odúkat is. Feljegyeztünk minden észlelést. Az egyik odúnak a fedelén levedlett siklóbőrt fedeztünk fel. Belenézve az odúba az üres fészek alatt is találtunk vedlett bőrt. Sajnos egyre több odút fedeznek fel…
Odútelep, Erdő Háza IV.
Ezúttal a megfelelő korú fiókák gyűrűzésére érkeztünk. Egy kék cinege (Parus caeruleus) és egy széncinege (Parus major) család 9-9 fiókájára került gyűrű. Az egyik odúban 13 kék cinege (Parus caeruleus) fióka cseperedik, már tokos mindegyik. Egy másik odúban is kikeltek a széncinegék, egy tojás kivételével. Örülünk, az itteni szép költéssikernek.
Odúk tavaszi ellenőrzése XI.
A mai költésellenőrzés egészen rendhagyó lett. Az erdei siklók (Zamenis longissimus) érzékelhetően egyre több odút fedeznek fel maguknak, és a másodköltéseket pusztítják. A mai nap a mentésről szólt. Az egyik széncinege (Parus major) odút levéve sokkoló látványban volt részünk. Hat, már szépen kitollasodott széncinege fióka mellett egy kisebb erdei sikló feküdt. A fiókák mozdulatlanra dermedve…
Odúk tavaszi ellenőrzése X.
Folytattuk a költések ellenőrzését. Egy csuszka (Sitta europaea) család hat, és egy széncinege (Parus major) család hét csemetéjét sikerült meggyűrűzni. Pár napon belül kirepülnek. Sajnos egyre több erdei siklóval (Zamenis longissimus) találkozunk. Az egyik széncinege fészekaljat felfalta egy példány, két fióka alakja még kidomborodott rajta. Miután végeztünk, kifelé menet bele kukkantottunk a szajkó (Garrulus glandarius)…
Odútelep, Erdő Háza III.
Az Erdő Házában a Madarak és fák napjára családi programot szerveztek, amire minket is meghívtak. Tanulók segítségével egy kvízt tartottam a jeles nap témájában, amire több kisgyermekes család is eljött. A program végén a jelenlévő családokkal együtt kisétáltunk a közeli odútelephez egy ellenőrzésre. Három hét telt el a legutóbbi látogatásunk óta, így nagy várakozással indultunk….
Odúk tavaszi ellenőrzése IX.
Nagyon szép tavaszi délutánt töltöttünk a Botanikus Kertben. Ezúttal már vittem a gyűrűző felszerelést, mert már több odúban is kellően felcseperedtek az utódok. A két héttel korábban ellenőrzött odúkra néztünk rá. Több fészekben már tokosak a fiókák. Három széncinege (Parus major) és egy csuszka (Sitta europaea) fészekaljat is meg tudtunk gyűrűzni. Egy széncinege család időközben…