A környezetvédelmi projektnaphoz kapcsolódóan, idén már harmadik alkalommal hirdettem meg a természetfotó pályázatot. A tanulók már számítottak rá, és jó előre, két hónappal a leadási határidő előtt már ki is tettem a plakátokat. Több tanulónk fényképez hobbi szinten és a kutatóprogram során is számtalan fantasztikus kép készül, amikből tudnak válogatni. Két kategóriában lehetett fotókat küldeni,…
Környezetvédelmi projektnap 2021/2022
A környezetvédelmi projektnapon 18 osztály vett részt (9-10-11. évfolyam). A beosztást nehezítette, hogy 11 kolléga érettségi, illetve szakmai vizsgán vett részt ezen a napon. A 9. évfolyamon minden osztályhoz osztottam be kísérő tanárt az osztályfőnökök mellé. A parkerdő területén, 3 útvonalon túráztak az osztályok. Az egyes útvonalakon 6-6 osztály mozogott, 20 perces csúsztatásokkal. Az egyik…
Odútelep, Erdő Háza IV.
Ezúttal a megfelelő korú fiókák gyűrűzésére érkeztünk. Egy kék cinege (Parus caeruleus) és egy széncinege (Parus major) család 9-9 fiókájára került gyűrű. Az egyik odúban 13 kék cinege (Parus caeruleus) fióka cseperedik, már tokos mindegyik. Egy másik odúban is kikeltek a széncinegék, egy tojás kivételével. Örülünk, az itteni szép költéssikernek.
Odúk tavaszi ellenőrzése XI.
A mai költésellenőrzés egészen rendhagyó lett. Az erdei siklók (Zamenis longissimus) érzékelhetően egyre több odút fedeznek fel maguknak, és a másodköltéseket pusztítják. A mai nap a mentésről szólt. Az egyik széncinege (Parus major) odút levéve sokkoló látványban volt részünk. Hat, már szépen kitollasodott széncinege fióka mellett egy kisebb erdei sikló feküdt. A fiókák mozdulatlanra dermedve…
Odúk tavaszi ellenőrzése X.
Folytattuk a költések ellenőrzését. Egy csuszka (Sitta europaea) család hat, és egy széncinege (Parus major) család hét csemetéjét sikerült meggyűrűzni. Pár napon belül kirepülnek. Sajnos egyre több erdei siklóval (Zamenis longissimus) találkozunk. Az egyik széncinege fészekaljat felfalta egy példány, két fióka alakja még kidomborodott rajta. Miután végeztünk, kifelé menet bele kukkantottunk a szajkó (Garrulus glandarius)…
Erdei zsibongás túra
A madarak és fák napja alkalmából egy újabb, önállóan lejárható körtúrát szerveztem. Feladatlap segítségével, öt héten át bármikor lejárható volt. Ezúttal új helyszínen, a Várhely előtti sorompótól indult. Az útvonalon összesen 10 állomás lett kijelölve, mindenhol a fák titokzatos világával és a madarak énekével kapcsolatos rövid leírások és egy-egy feladat volt található. A túrát teljesítőket…
Odútelep, Erdő Háza III.
Az Erdő Házában a Madarak és fák napjára családi programot szerveztek, amire minket is meghívtak. Tanulók segítségével egy kvízt tartottam a jeles nap témájában, amire több kisgyermekes család is eljött. A program végén a jelenlévő családokkal együtt kisétáltunk a közeli odútelephez egy ellenőrzésre. Három hét telt el a legutóbbi látogatásunk óta, így nagy várakozással indultunk….
Erdő Háza kvíz, Madarak és fák napja
Néhány tanulóval szombaton kilátogattunk az Erdő Házába, ahol lehetőséget kaptunk bekapcsolódni a Madarak és fák napjára szervezett programba. Több érdekes előadást is hallhattunk, majd egy játékos kvízzel zártam a sort. A tanulók segítségével sikerült a kicsik érdeklődését felkelteni és szüleikkel együtt bevonni a játékba. Az előző nap kijelölt új, önállóan lejárható túránkat is kihirdettük. A…
Odúk tavaszi ellenőrzése IX.
Nagyon szép tavaszi délutánt töltöttünk a Botanikus Kertben. Ezúttal már vittem a gyűrűző felszerelést, mert már több odúban is kellően felcseperedtek az utódok. A két héttel korábban ellenőrzött odúkra néztünk rá. Több fészekben már tokosak a fiókák. Három széncinege (Parus major) és egy csuszka (Sitta europaea) fészekaljat is meg tudtunk gyűrűzni. Egy széncinege család időközben…
Odúk tavaszi ellenőrzése VIII.
Tanítás után egy kis csapattal kijöttünk ellenőrizni a költést. Nagyon élveztük a munkát, egyre több odúban keltek ki a fiókák. Több széncinege (Parus major) fészekaljban már tokosak a fiókák. Vannak, akik még tojást raknak és van, ahol éppen most keltek ki a porontyok. fotók: Ovádi Stella Víta 9. s