Az Erdő Háza mellé januárban telepítettünk ki 11 db, saját készítésű B-típusú odút. Az általunk eddig ellenőrzött odúkban már több fészek is épül, illetve több helyen már kotlanak a madarak, így bizakodva érkeztünk. Úgy időzítettünk, hogy az Erdő Házába szombatra meghirdetett húsvéti program résztvevői is be tudjanak csatlakozni hozzánk. A szakkörből négy tanuló érkezett és…
Mesterséges költőláda program
Terepi foglalkozásra utaztunk a szakkörrel Irénmajorba, Mosonszolnok külterületére. Az idei már a második látogatásunk itt. A területen működik a Soproni Egyetem mesterséges költőláda programja, a LAJTA-PROJECT c. 20 éves kutatási programok keretei között. Mesterséges költőládák kihelyezésével segítik elő a kék vércse (Falco vespertinus) költését a területen. Az előző tanévben a tanulókkal mi is készítettünk öt…
Odúk tavaszi ellenőrzése V.
Tanítás után ismét a botanikus kertben töltöttük a délutánt. A listánkat követve haladtunk az alsó kertben. Biztató, hogy több olyan odúban is épül a fészek, ahol az elmúlt három évben nem volt költés. Az egyik széncinege (Parus major) fészekben már kilenc tojást találtunk és a csuszkák (Sitta europaea) is megkezdték a tojásrakást. Az egyik odúnak…
Odúk tavaszi ellenőrzése IV., biológia óra 11. s
Kicsit borongós időben kezdtük meg az ellenőrzést biológia óra keretében a 11. S osztállyal. Felváltva cipelték a létrát és lelkesen vettek részt a rendhagyó órán. Ahogy azt vártuk, elkezdődött a tojásrakás. A két héttel korábban ellenőrzött odúkat tekintettük át, melyek többsége korábban még vagy teljesen üres volt, vagy csak némi fészekanyag volt az aljukon. A…
Odútelep, Erdő Háza I.
A tanulókkal készített 11 db B-típusú madárodú ellenőrzését is elkezdtük, az Erdő Háza szomszédságában. Kíváncsian várjuk, hogy mekkora lesz itt a költéssiker, és mennyiben lesz eltérés a Botanikus Kertben tapasztaltakhoz képest. Bakki-Nagy Imre kollégámmal látogattunk ki ezúttal a területre, két lyukasóra terhére. Mindegyik odút sikerült stabilan rögzítenünk még januárban, nem tapasztaltunk elmozdulást. A 11 odúból…
Odúk tavaszi ellenőrzése III.
Gyönyörű napos időnk volt, senkit sem kellett sokáig győzködni, hogy csatlakozzon egy kis ellenőrző körútra. A felmelegedő időjárásnak köszönhetően, ami már a rovarokat is előcsalogatta, lassan elkezdenek épülni a fészkek. Egyre több odúban találunk fészekalapot, főleg mohát, illetve vannak már kész alkotások is. Feltűnően sok őz szőrszálat építenek be idén a széncinegék. Tojást még egyik…
Odúk tavaszi ellenőrzése II., biológia óra 10. s
A 10. S osztállyal egy dupla biológia óra keretében ezúttal a botanikus kert odúit ellenőriztük. Korán reggel, már 7 órakor találkoztunk a tanulókkal a helyszínen. Menet közben beszélgettünk a mesterséges odúk madárvédelmi jelentőségéről. Megismerték az odúk típusait és gyakorlatban is betekintést kaptak a szakkör tevékenységébe. Két órán keresztül lelkesen dolgoztak a tanulók, felváltva másztak fel…
Odúk tavaszi ellenőrzése I.
Tanítás után néhány szakkörös tanulóval kimentünk a botanikus kertbe, hogy átnézzük az odúkat. A költési időszak előtt ellenőrizzük, hogy nem mozdultak-e el, vagy nem rongálódtak-e meg a tél során. Néhányat meg kellett igazítani, illetve áthelyezni. Több odút is rendszeresen használnak éjszakázásra a madarak, erről tanúskodik a sok ürülék, amit eltávolítottunk. A fészekanyagok behordása még nem…
Rendhagyó biológia óra, 10. S
Két biológia óra keretében a 10. S osztály tanulóival a Virágvölgyben kezdtük a napot. Napkeltekor két szakkörös tanuló segítségével kertek közötti bokorsorban kitettünk két függönyhálót. A tananyaghoz kapcsolódóan bejártunk egy kisebb közeli Natura 2000-es területet is és jó néhány növényfajjal megismerkedtünk menet közben. Két ellenőrzésre jutott időnk. A hálóba került fekete rigókat (Turdus merula) meggyűrűztük,…
Odúkészítés és kitelepítés – Erdő Háza
A kutatóprogramhoz kapcsolódóan a Taeg Zrt-től méretre vágott faanyagot kaptunk, B-típusú madárodúk készítéséhez. A tanulók először lekezelték a fát kültéri lazúrfestékkel, száradás után aztán előkészültünk a barkácsoláshoz. Az odúk készítésében néhány kutatószakkörös diák, valamint a 10. C osztály tanulói vettek részt, gyakorlati tanórájuk keretében. A munkálatokban segítségemre volt Bakki-Nagy Imre kolléga, aki végigkísérte az egész…